A centralizáció és a decentralizáció két kormányzati rendszer. Az első koncepció keretében kikötik, hogy a kormányzati hatalom részt vesz a közélet általános szabályozásában. Ezzel egyidejűleg arra törekszik, hogy irányítsa a területi hatóságok tevékenységét, alárendelve közvetlen hatásainak a területi élet sok vagy minden aspektusát. A vezetés decentralizálása különbséget tesz a helyi és az állami hatóságok tevékenysége között. Ez a koncepció kissé kapcsolódik az "önkormányzat" fogalmához, azonban nem azonos azzal. A decentralizáció egy szélesebb körű koncepció, tekintettel arra, hogy a régiók teljes autonómiáját, szövetségi rendszert biztosít. Ezenkívül az önkormányzat egy törvényhozói hatalom kötelező függőségét feltételezi. Ugyanakkor egy ilyen jelenség csak az állam egy részén megengedett, egy vagy több területén.
A központosítás és a decentralizáció kezdetben eltérő fejleményekkel és eloszlású volt az egész területen. Tekintettel a kommunikációs útvonalak elégtelen számára, lehetetlen volt az államhatalom következetes növekedése és az ország életének minden vonatkozására gyakorolt hatás későbbi megosztása. Ezzel párhuzamosan a lakosság egy bizonyos része, amely a kormányzó köröket képviseli, arra törekedett. Az egységes szabályozási rendszer kialakításában a hatóságok politikai és gazdasági eszközöket láttak a tömegek kiaknázására.
A központosítást és a decentralizációt az ősi elnyomó államokban elkülönítették. Tehát a hatóságok külön provinciákban nevezték el a satrapokat (uralkodókat), csapatokat és pénzt követeltek tőlük. Ugyanakkor a hatóságok nem tudtak ellenőrzést gyakorolni tevékenységeik felett. A területükön lévő uralkodók szinte teljes függetlenséggel rendelkeztek.
A központosítás és a decentralizáció a Római Birodalomban kissé kiegyensúlyozott volt. Az autokratikus rendszer és annak a ténynek ellenére, hogy a tartományokat csak az egységes állami hatalom fenntartására hozták létre, az állam elismerte a városok és tartományok önkormányzatát.
A Római Birodalom bukása után az egész Európában (a bizánci kivételével) a politikai rendszer nem gondoskodott a központosításról. Ez a kor sok államára volt jellemző. A feudális rendszerben a központi rendszer kialakulásához sem voltak feltételek. Ezzel együtt a fejlődő királyi hatalom is törekedett rá. Például Franciaországban érte el a legnagyobb sikert. Ezt követően a francia monarchia alapelvei képezték a köztársaság alapját. De a franciaországi köztársasági államrendszerben a szuverenitás elvét is alkalmazzák. A vezetői hatóság azonban egyetlen állami hatóság ellenőrzése alatt áll. Ugyanakkor az önkormányzat itt fejletlen.
A következetes központosítás csak a 19. században vált lehetővé. Ebben az időszakban kedvező feltételek alakultak ki, különösen a kommunikációs vonalak merültek fel és fejlõdtek, a távíró és a levél helyesen müködött.
Meg kell jegyezni, hogy bizonyos állami struktúrák tulajdonságaikkal kapcsolatban általában csak centralizált irányítás mellett létezhetnek. Ezek a struktúrák magukban foglalják a hadsereget, a nemzetközi kereskedelmet, a haditengerészetet és mások. A kommunikációs eszközöket (távíró, postahivatal), a kommunikációs vonalakat (vasutak) nem lehet veszteség nélkül biztosítani a hatóságok számára is, amelyek hatásköre egy kis területre terjed ki. Ezeknek a területeknek a létezése és fejlődése finanszírozást igényel, amelynek irányítását egy alapelv, egy hatalom alapján végzik.
