A francia politikust, Leon Blumot a francia hazafiság és a cionizmus elméletével való együttérzés kombinációja különböztette meg. Az antiszemita hangulatok, amelyek a modern társadalomban néha megjelennek, visszahívják minket a korábbi francia miniszterelnökről.
Andre Leon Blum, rövid életrajz
A munkásmozgalom jövőbeni fő vezetőjének szülőhelye Párizs. Születési idő: 1872. április 9.; halál időpontja: 1950. március 30
Apja egy gazdag elzászi kereskedő, selyemszalagok gyártója.
Először Blum Leon-t tanulmányozta a negyedik Henrik és a Nagy Károly líceumában, majd a felsőoktatási intézményben és a Párizsi Egyetemen végzett, ahol jogot tanult. Jól tanult.
A Dreyfus-ügy politikai tevékenységekbe ösztönözte őt.
1902 óta a Szocialista Párt tagja.
1919-ben a párizsiiak választották őt a Nemzetgyűlésbe.
Ugyanebben az időszakban megpróbált bizonyos befolyást gyakorolni a francia diplomáciára azzal a céllal, hogy Palesztínában megszervezze a zsidó nemzeti struktúrát.
Politikai álláspont
1920 elején Blum Leon elítélően beszélt az októberi forradalomról és a proletariátus diktatúrájáról. Hamarosan az oroszországi forradalom támogatói közül alakult a Francia Kommunista Párt, amely csatlakozott a "Humanitához".
Blum támogatói, akik kisebbségben voltak, a modern francia szocialista pártban szerveződtek.
Marxistaként Blum Leon nem akart volna részt venni a „burzsoá” kormányokban.
Szeretettel érezte a cionizmust, és amikor Chaim Weizmann meghívta a zsidó ügynökségbe, 1929 óta csatlakozott annak tagjaihoz.
1936 óta Blum Leon csatlakozott a bal oldali koalícióhoz, ahonnan kicsit később kiderült az antifašista Népi Front, amely a következő választásokon a legtöbb szavazatot megkapta.
Miniszterelnökként
1936.4.06. Leon Blum, akinek életrajza ebben az időszakban meglehetősen sikeres volt, átvette Franciaország miniszterelnökét.
Az általa vezetett kormánykabinet számos társadalmi természetű törvényt fogadott el. Végül jóváhagyták a 40 órás munkahét, és bevezették a munkavállaló fizetett szabadságának mechanizmusát. Az algériai arabok egyenlő jogokat kaptak a franciákkal. A Bank of France és a katonai ipar államosítását elvégezték.
A Blum kormány által elfogadott ígéretes társadalmi reformprogram tüntetést váltott ki az iparban, amely megtagadta az együttműködést a kabinettel.
Ezzel párhuzamosan fokozódtak a koalíciós feszültségek a spanyol republikánusoknak a fasiszta rezsimmel szembeni ellenzéki segítségükkel kapcsolatban. A miniszterelnök beavatkozási politikát javasolt, amelyet a kritikusok a fasizmus engedményeinek tekintették.
1937. június 21-én a miniszterelnök lemondási levelet nyújtott be. Ez akkor történt, amikor a képviselők elutasították a törvény bevezetésére irányuló javaslatot, amely rendkívüli hatáskörrel ruházza fel a Minisztertanácsot a nehéz pénzügyi események lefolytatására.
A háború előtti időszak és Franciaország megszállása
A Népi Front kormányának átalakulása után Leon Blum, nagy gyakorlati tapasztalattal rendelkező politikus lett a kormányfõ helyettese, és 1937. június 29-tôl 1938 január 18-ig tartotta õt.
13.03-tól 1938. április 10-én pénzügyminiszter volt.
Franciaország 1940-es megszállását követően Blum nem hagyta el az országot. A Nemzetgyûlés Vichyben való összehívása során a 80 szavazó közül ellenállt a diktátorok hatalmának Petennek történõ megadására.
Vichy Blum kormányát a háború elején bűnösnek találták, azzal összefüggésben, hogy bíróság elé állították.
1940 szeptemberében letartóztatták, és 1942-ben a harmadik köztársasági politikusokkal együtt bíróság elé állították. Ennek a "Riomsky" elnevezésű tárgyalásnak "a Franciaország vereségéért felelős személyek azonosítása és elítélése" volt a célja.
1943-ban Pierre Laval elrendelte Blum deportálását Németországba, ahol a Buchenwald koncentrációs táborba helyezték. Csak véletlenül élte túl ott.
Testvére, Rene Blum sokkal kevésbé volt szerencsés; Auschwitzba került és ott halt meg.
1945 tavaszán az amerikaiak Leon Blumot szabadon engedték a koncentrációs táborból.
Háború utáni idő
Franciaországba való visszatérése után Blum a de Gaulle ideiglenes kormányának tagjává vált. Részt vett az amerikaiakkal folytatott tárgyalásokon a nagy hitelek Franciaországnak történő kiadásáról.
Az 1946. december 16-tól 1947. január 22-ig terjedő időszakban Blum az ideiglenes kormány elnöke volt.
1947-ben az ENSZ Közgyűlése Eretz Yisrael jövőjét fontolgatta. Blum sok erőfeszítést költött a francia kormánynak, hogy úgy határozjon, hogy egy olyan állásfoglalásról szavazzon, amely Palesztina megosztását írja elő annak érdekében, hogy zsidó állami testületet hozzon létre a területén.
1948-ban Leon Blum, akinek a fotója számos újságban megtalálható, vezette a francia delegációt az ENSZ-hez. 1948. július 28-tól szeptember 5-ig miniszterelnök-helyettes volt.
1950. március 30-án Blum Jouy-en-José városában (Yvelin megyében) meghalt.
Blum életrajzi tanulmánya
Blum életrajzát Pierre Birnbaum, a Sorbona professzora, a zsidó történelem szakemberének franciaországi szakértője tanulmányozta részletesen.
Ugyanakkor két célt is kitűztek. A szerző megpróbálta megtudni, hogy mi a jelentősége Leon Blum személyiségének Franciaország történetében. Ezzel együtt Birnbaum megmutatta, hogy Blum politikai világképének kialakulásában a legfontosabb tényezõ a zsidóság.
Óriási hatással volt Blum nézeteire a Dreyfus-ügy. Életében meggyőződése volt, hogy egy politikusnak meg kell szüntetnie az igazságtalanságot egy adott emberrel szemben, és csak akkor gondolkodik azon, hogyan lehetne megszüntetni a társadalmi igazságtalanságot mint egészet.
Birnbaum szerint Blum gyors politikai karrierje kiemelkedő szellemi képességeinek eredménye volt, melyeket sikeresen kombináltak a baloldali nézetekkel, amelyek egyre erősebbé váltak a társadalomban.
A sajtóban aktívan Dreyfus támogatására felszólalva Blumnak sikerült nevet adnia magának. Ezt követően csatlakozott a szocialista mozgalomhoz, melyben a szocialisták vezetője, Jean Jaures állt. Sikerült a marxista ideológia vezető teoretikusává válni.
Blum és Jaurès úgy gondolták, hogy az egyén egyéni jogai csak a szocializmus által lehetnek maximálisan megvédve. Véleményük szerint a lakosság legszegényebb rétegei, akik a szocialista rendszer körülményei között rendkívüli szükségletről származtak, képesek lesznek aktívan részt venni a kormányzási folyamatokban.
