A Kaukázus az Európát és Ázsiát elválasztó déli határ. Körülbelül harminc különböző nemzetiség él itt.
Része, Észak-Kaukázus, szinte egész Oroszország része, a déli köztársaság pedig olyan köztársaságokkal oszlik meg, mint Örményország, Grúzia és Azerbajdzsán.
Az Észak-Kaukázus népei sok tekintetben az országunk legbonyolultabb régiójában élnek, amely magában foglalja a nemzeti szint szerint kialakult számos területi egységt is. Ezt a sűrűn lakott és multinacionális régiót, különféle tradícióival, nyelveivel és meggyőződéseivel általában miniatűr Oroszországnak tekintik.
Egyedülálló geopolitikai és geokulturális helyzetének köszönhetően a viszonylag kicsi Észak-Kaukázust régóta kontakt zónának tekintik, ugyanakkor akadályt képez a Földközi-tenger, Kelet-Európa és Nyugat-Ázsia civilizációinak elválasztásában. Pontosan ez határozza meg a régióban zajló sok folyamatot.
Az észak-kaukázusi népek nagyrészt azonosak: a bennszülött emberek általában sötét szemű, tiszta bőrű és sötét hajúak, éles arcvonásokkal rendelkeznek, egy orr egy púpos és keskeny ajkak. Általában a hegyvidéki emberek a magasabb növekedésű lapos lakossághoz képest.
Megkülönbözteti őket a többnemzetiségű, a vallási szinkretizmus, a sajátos etnikai kódexek, amelyekben bizonyos tulajdonságok dominálnak ősi foglalkozásaik miatt, például a soros gazdálkodás, az alpesi szarvasmarha-tenyésztés, a lovaglás.
Nyelv szerinti besorolásuk szerint az Észak-Kaukázus népei három csoportba tartoznak: adyghe-abház (az adyghes, abháziak, cirkuszok és kabardok beszélnek ezt a nyelvet), vainakh - csecsenek, ingusok és a kartvelian csoport, amelyek őshonos szvánok, adžárok és mingreliak.
Az Észak-Kaukázus története nagymértékben összefonódik Oroszországgal, amely mindig is nagy terveket társított e régióval. A tizenhatodik és tizenhetedik században a moszkvai állam intenzív kapcsolatokat kezdett létrehozni a helyi népekkel, különösen a cirkuszokkal és a kabardiaiakkal, segítve őket a krími királyi elleni küzdelemben.
Az észak-kaukázusi népek, akik Törökország és az iráni shah agressziójától szenvednek, mindig az oroszokat valódi szövetségeseknek tekintették, amelyek segítenek számukra függetlenségük megőrzésében. A tizennyolcadik század e szakasz új szakaszát jelentette. Sikeres perzsa kampány után I. Péter számos szuverenitása alatt álló területet vette át, amelynek eredményeként Törökországgal fennálló kapcsolatai jelentősen romlottak.
Az Észak-Kaukázus problémái mindig is az orosz külpolitikai feladatok előtérbe kerültek. Ezt magyarázza ennek a régiónak a Fekete-tengerhez való hozzáférés elleni küzdelemben játszott fontosságával, amely az oroszok számára stratégiai jelentőségű. Ezért álláspontjának megszilárdítása érdekében a cár kormány nagylelkűen felruházta a hegyi hercegeket, akik termékeny földekkel léptek az oldalára.
Az oszmán Törökország elégedetlensége az orosz-török háborúhoz vezetett, amelyben Oroszországnak sikerült visszafognia a nagy területeket.
A kaukázusi háború azonban az egész régió Oroszországba való végleges belépésének végső tényezőjévé vált.
Ma az Észak-kaukázusi térségben, amelynek határait a tizenkilencedik században határozták meg, az Orosz Föderáció hét autonóm köztársasága létezik: Karachay-Cherkessia, Adygea, Kabardino-Balkaria, Alania, Ingushetia, Dagestan és a Csecsen Köztársaság.
A terület, amelyen találhatók, kevesebb, mint országunk teljes területének egy százaléka.
Körülbelül száz nemzetiség és nemzetiség él Oroszországban, ezeknek csaknem fele Észak-Kaukázus népe. Ráadásul a demográfiai statisztikák szerint számuk folyamatosan növekszik, és ma ez a szám meghaladja a tizenhat millió embert.
