Mi a létezés? Ez a szó azt jelenti, hogy "előfordul", "kiderül, " "felmerül", "" megjelenik, "" beszél, "" kimegy ". Ilyen pontos fordítás latinul. A lényegtől (természet, kvinteszencia, elsődleges alapelv) ellentétben, azaz annak aspektusa minden lény aspektusa. Milyen a létezés? Ezt a fogalmat gyakran kombinálják a "létezés" szóval. Attól azonban különbözik tőle, amely abban áll, hogy a lény kizárólagos aspektusa, mivel lényét általában a világ minden létezésének értelmében megértik.
Amit a filozófusok mondtak
Baumgarten számára a lényeg vagy a természet fogalma egybeesik a valósággal (mint létezés). A gondolkodók egésze számára a létezés bizonyításának kérdése külön helyet foglal el. Az egzisztencializmus filozófiájának középpontjában áll Camus, Sartre, Kierkegaard, Heidegger, Jaspers, Marseille és még sokan mások. Ebben az esetben az ember létezésének egyedi és azonnali tapasztalatát jelöli.
Így Heideggerben a létezés egy bizonyos lénynek (Dasein) tulajdonítható. A létezés elemzésének különleges körülményei között kell figyelembe venni, nem pedig más kategóriákhoz használt kategóriákban.
A létezés és a természet dualizmusában a tudós egy alapvetõen elágazó természetes univerzumot lát, amelyet csak Isten teremtett és határozott meg. Valami eredetét vagy megjelenését nem a lényeg vonja le, hanem végül Isten kreatív akarata határozza meg.
Mi a probléma
A létezést általában a lényeg fogalmával ellentmondják. A második hagyomány a reneszánszból származik (ha nem korábban). Különböző tudományágak végzik kutatását.
A létezés hagyományos értelemben vett tudomány megpróbálja felfedezni az anyagot. A matematika (az egyik pontos tudományág) ezen a területen különösen sikeres volt. Számára valami létének feltételei nem annyira fontosak, mint az a képesség, hogy különféle műveleteket hajtsanak végre az alapokkal.
Sőt, a létezés nem jelenti ezeknek az ügyeknek az elvont és távoli megjelenését, hanem a valóságukra összpontosít. Ennek eredményeként bizonyos távolság húzódik az absztrakt és az egzisztenciális valóság alapelvei - a létezés lényege - között.
Az emberekről szóló filozófia tanításának középpontjában az emberi természet problémája van. Felismerése magában foglalja az abszolút bármilyen tárgy meghatározását. A tárgy funkcióiról és jelentéséről beszélve nem működik nélküle.
A tudományos fejlődés során a filozófia képviselői megpróbálták alapvető különbségeket találni az emberek és az állatok között, és különféle tulajdonságok felhasználásával magyarázatot adtak az emberi természetre.
Miért nem mi vagyunk?
Sok hasonlóságot mutatunk az állatokkal, mind az anatómiai felépítésben, mind a viselkedésben, az érzelmek és érzések megnyilvánulásában. Mind mi, mind ők arra törekszünk, hogy párokat hozzunk létre azért, hogy utódokat hozzunk létre, gyermekeinkkel vigyázzunk, valamilyen kapcsolatot létesítsünk törzstársakkal, és egy bizonyos társadalmat felépítsünk. Csak a mi pozícióinkból a legjobb. Az állatok részéről talán a társadalom megszervezésének alapelvei sokkal ésszerűbbek vagy életképesebbek. Ne feledje, milyen összetett a hierarchia a hiénák vagy a csimpánzok számára.
De az ember különbözik az állattól mosolyát, lapos körmeit, vallásának jelenlétét, bizonyos képességeit és hatalmas tudástartalma miatt. Fontos megjegyezni, hogy ebben az esetben az emberi lényt azon jelek alapján kívánják meghatározni, amelyek különböznek a legközelebbi fajtól, azaz oldalról, és nem magától a személytől.
A személy meghatározásának ez a módszere a módszertan szempontjából nem teljesen helyes, mivel bármely adott alany lényegét meg lehet határozni az ilyen természetű létezés formájának immanensív módjának, valamint annak létezésének belső szabályainak megismerésével.
Mi a társadalom?
Vajon minden olyan jelnek, amely megkülönbözteti az embert az állattól, van-e súlyos jelentősége? A mai tudomány rámutat arra, hogy az emberi létezés különféle formáinak történelmi fejlődésének eredete a munkában vagy a munkavégzésben rejlik, amelyet mindenkor a társadalom termelésének keretein belül folytatnak.
Ez azt jelenti, hogy az egyén nem képes semmilyen produktív tevékenységet folytatni anélkül, hogy közvetlenül vagy közvetve kapcsolatba lépne másokkal. Az ilyen kapcsolatok összessége emberi társadalmat alkot. Az állatok kapcsolatot létesítenek törzseikkel, de nem hoznak létre terméket.
Mi az ember?
Az emberi munka és a termelés következetes fejlődésével a társadalomban javulnak a benne lévő emberek kapcsolatai is. Az egyén pontosan annyira fejlődik, amennyit felhalmoz, javít és megvalósít saját kapcsolatait a társadalomban.
Érdemes hangsúlyozni, hogy az emberi kapcsolatok teljes összessége az emberek társadalmában utal, azaz ideológiai (vagy ideális), anyagi, szellemi és így tovább.
Ez a pillanat fontos a módszertan szempontjából, mivel arra a következtetésre vezet, hogy az embert nem valamilyen eszmével vagy vulgáris materializmussal kell megérteni, hanem dialektikusan. Vagyis nem szabad csak annak jelentőségét csökkentenie, ha a gazdasággal vagy az érveléssel és hasonlókkal kapcsolatosak. Az ember egy lény, amely ezeket a tulajdonságokat felhalmozza önmagában. Ez a természet egyszerre ésszerű és termelő. Ugyanakkor erkölcsi, kulturális, politikai és így tovább.
Történelmi szempont
Az ember önmagában egyesíti a társadalom kapcsolatainak teljes spektrumát, vagy olyan mértékben. Így felismeri saját társadalmi lényegét. A létezés típusainak kérdése teljesen más szempontból az az, hogy az ember a faja történetének terméke.
Azok az emberek, akik ma vannak, nem azonnal tűntek fel honnan. Ezek a társadalom fejlődésének végső pontjai történelmi keretek között. Vagyis most egy egyén integritásáról és az egész emberiségről beszélünk.
Mindezek mellett minden egyes ember nem csak a társadalom és a benne fennálló kapcsolatok eredménye. Ő maga az ilyen kapcsolat teremtője. Kiderül, hogy egyszerre a társadalmi kapcsolatok tárgya és tárgya. Az emberben az egység megvalósulása, valamint a tárgy és a tárgy összessége megtörténik.
Ezenkívül a dialektikai szinten kölcsönhatás van a társadalom és az ember között. Kiderül, hogy az egyén egyfajta mikro-közösség, vagyis a társadalom egy bizonyos szintű megnyilvánulása, és ugyanakkor egy személy és annak társadalmi viszonyai.
Egzistenciális probléma
Beszélhet az ember természetéről a társadalmi tevékenységgel kapcsolatban. Ezen kívül, valamint a társadalom különféle kapcsolatain és az egyszerű kommunikáción, mint megvalósítási formán kívül, az egyén egyszerűen nem tekinthető teljes egészében személynek.
Az emberi lény azonban nem redukálódik teljesen a lényegre, amely a valóságban megnyilvánul, és létezésében feltárul. Az egyes egyének természete az emberi faj általános tulajdonsága, a létezés mindig valami egyéni.
Mi a létezés?
A létezés az ember, mint természet lény, a tulajdonságok, formák és fajok sokféle formájában nyilvánul meg. Ez a teljes integritás abban a tényben rejlik, hogy az ember három fő struktúrát ötvöz: mentális, biológiai és társadalmi.
Ha eltávolítja e három tényező egyikét, akkor az az nem. Mindenesetre az emberek képességeinek fejlesztése és teljes formációjuk összekapcsolódik az olyan fogalmakkal, mint az emberi „én” akaratbeli törekvései, a természetes tehetségek és a környező társadalom.
A létezés módjának lényeges szempontja nem kevésbé fontos az emberi természet problémája szempontjából. Az egzisztencializmus filozófiájában a legteljesebb nyilvánosságra hozatala érkezett, amelyet az egyén lényének értelmeznek, és valóban egyéni világ kategóriáinak túllépésével kombinálva.
Az egzisztencializmus tudománya
Mint fentebb megjegyeztük, a létezés mindig valami egyéni. Bár ez magában foglalja valakivel való közös életet, de az ember bármilyen forgatókönyv szerint csak magánszemélyekkel találkozik magával.
Ezért az egzisztencializmus a társadalmunkat és az egyént két ellentétes képnek tekinti, amelyek állandó konfliktushelyzetben vannak. Ha egy személy személy, akkor a társadalom személytelen létezés.
A való élet az egyén személyes lénye, szabadsága és vágya, hogy túljuthasson. A társadalomban való létezés (az egzisztencializmus fogalma szerint) nem valódi élet, hanem az a vágy, hogy az „én” -et a társadalomban beépítsük, elfogadva annak kereteit és törvényeit. Az emberi természet társadalmi része és az élet az egzisztencializmusban ellentmondásos.
Jean Paul Sartre szerint a létezés a lényeg előtt áll. Csak ha szembeszáll a halállal, megtudhatja, mi volt az „igazi” az emberi életben, és mi nem.
Az ember kialakulása
Érdemes megjegyezni, hogy a tézisben a „létezés megy a lényeg elé” a humanizmus bizonyos patoszát tartalmazza. Itt van egy olyan jelentés, hogy az ember maga határozza meg, hogy mi fog végül kijönni tőle, valamint az egész világot, amelyben személyes lénye lesz.
A helyzet az, hogy minden egyén csak a szocializáció folyamatában találja meg a lényét. Ugyanakkor egyre nagyobb szerepet játszik a környező társadalomban, és egyre inkább ki van téve befolyásának. Ezt a koncepciót követve el kell fogadnunk, hogy az újszülött csak „jelölt” az ember szerepére. Lényege nem születése óta adódik neki. A kialakulása a létezés folyamatában történik. Ezenkívül az egyén csak a szociokulturális tapasztalatok felhalmozódásával válik egyre inkább emberré.
Igaz az egzisztencialista álláspont is, miszerint egy adott személy életének valódi értelmét és valódi jelentését csak „az út végén” határozzák meg, amikor végre egyértelművé válik, hogy pontosan mit tett ezen a földön, és mi a munkája gyümölcse.
