A „képmutató” szó a „chadzy” (haji) átalakított szó, amely a török nyelvből származott hozzánk. A „Hodge” címet az a személy kapta, aki zarándoklatot tett Mekkába és Medinába - az összes muzulmán városban szentelt. Visszatérve az imádságot szolgáló távoli utazásból, ennek a zarándoknak jogában állt egy fehér turbánt feltenni - annak jeleként, hogy közeledik a Kaaba szent kövéhez. Mivel ezeket az embereket általánosan tiszteletben tartották az iszlám világban, sokan nem a szent földre való belépéshez akarták bejelentkezni Hajiban, hanem azért, hogy kitüntetést kapjanak, amellyel a honfitársak visszatérésük után zuhanyoznák őket.
Oroszul a "képmutató" szó kezdetben negatív jelentéssel bírt. Tehát a törökök olyan embereket hívtak, akik túlzott irgalmasságot mutattak, túlzottan erkölcsi jellegűek, és megtanították, hogyan kell másképp élni, de a valóságban nagyon távol esett a vallott vallás eszményeitől. Az erkölcs őrzői néha kócosnak bizonyultak, és a pedofilok, akik szélsőséges puritánizmus és szigorúság stílusában beszéltek, luxusban és túlzottan éltek.
De a törökök nem elsőként fedezték fel, hogy a jámborság gyengült. Az evangéliumokban sok bizonyságtétel található azokról, akik „hosszú időre imádkoznak”, hogy láthassák az embereket, és azokról, akik „látják a kis csomót a szomszédaik szemében, de még csak nem is észlelnek rönköt óceánjaikban”. Jézus az ilyen „szent” „farizeusoknak” nevezte és kijelentette: „Jaj neked!”, Mert tisztítják a külsejét, és belül tele vannak gonoszsággal és törvénytelenséggel. De a "farizeus" - a prude szó korábbi jelentése - szintén eredetileg nem volt szinonimája a képmutatásnak. Ez egy különösen jámbor, tájékozott Tóra és Talmud rabbik, "írástudók" osztálya volt. Zsinagógában tanítottak, mint a Léviták.
Angolul a prude bigot, németül Scheinheiligkeit. Mint láthatja, semmi sem a török khoja, sem az evangéliumi farizeus. A német nyelvben azonban a vallási képmutatás, a hamis szentség jele van. Oroszországban hosszú ideig a "szentség" kifejezést használják párhuzamosan a "képmutatókkal", de később archaikussá vált, és tudjuk, miért: a képmutatás túlment a vallás síkján, és átment az tisztesség, a többiek szóval a világi etika területébe.
Ha olyan irodalmi műveket elemezzünk, amelyekben képmutatott hősök járnak (Moliere Tartuffe, Maupassant élete, Kuprin Khanushka, Ostrovszkij vihar, és az Új idő egyéb munkái), látjuk, hogy a képmutató teljesen világi személy, aki állítja, hogy a legtisztább puritán erkölcs és az erkölcsi színvonal őrzője.
Érdekes, hogy a nyugati és az amerikai hagyományban a bigot szót elválaszthatatlanul összekapcsolják a rasszizmussal és az azonos neműek házasságának elutasításával. Tehát egy „politikailag korrekt társadalom” feltételeiben átalakult a „képmutató” kifejezés: ez az a személy, aki a szájába habbal bizonyítja, hogy nem rasszista és tiszteletben tartja a melegek és leszbikusok jogait, miközben inkább megölné a lányát, mint hogy feleségül vigye fekete ember, vagy feleségül vesz egy lányt. Az amerikai társadalom számos olyan szigorú politikát ismeri, akik azt állítják, hogy Tom Sawyer Kalandjaiból cenzúrálja a „nége” szavakat, és megtiltja Shakespeare „Velencei kereskedő” című darabját, mert ott található a politikailag hibás „zsidó” szó, és valójában fekete emberekre utal. és a zsidók megvetéssel és elutasítással.
