A monetáris politika célja a kormány által a monetáris és hitelkapcsolatok területén hozott intézkedések végrehajtása a gazdasági folyamatok szabályozása érdekében. A végrehajtás koordinátora a központi bank. Maga a politika két szakaszban valósul meg. Az első szakasz - a jegybank befolyásolja a monetáris szféra paramétereit. A második szakasz - a kiigazított paramétereket átviszik a feldolgozóiparba. Ezeknek a szakaszoknak a hatékony végrehajtása az állandó gazdasági növekedési ütem, a munkanélküliség meglehetősen alacsony százaléka, stabil árszint és az államháztartás jellemző egyensúlyának eredménye. Bármely állam gazdasági helyzetének javításánál az prioritás az árszín stabilitása.
A monetáris politika fõ eszközeinek az állam valamennyi pénzügyi folyamatát közvetlen (vagy adminisztratív) és közvetett (vagy gazdasági) fellendülõ eszközként kell befolyásolni. Ennek nyilvánvalónak kell lennie egy olyan alapvető pénzügyi mutató, mint az ország fizetési mérlegének állami ellenőrzésében.
A monetáris politika adminisztratív eszközei utasítások, irányelvek és utasítások formájában vannak, amelyeknek a Központi Bankból kell származniuk, és amelyek szabályozzák mind a kamatlábakat, mind a kölcsönök kibocsátását. A kamatlábat a hitelkamat határértékének, valamint a betéti kamatláb és a takarékbetétek kamatlábainak meghatározásával ellenőrzik.
A kölcsönökkel kapcsolatos műveletek korlátozása lehetővé teszi a hitelkibocsátások felső határértékének megállapítását. Ez a koncepció a "hitelkeret" néven is ismert. Más szavakkal: a bankszektor által nyújtott kölcsönök teljes összege határozza meg ezt a hitelkeretet. Ugyanazok a korlátozások vonatkoznak a hitelek mennyiségére és növekedési ütemére az összes kereskedelmi bank számára. Időnként a hitelkorlátozásokat csak a gazdaság bizonyos ágazataira állítják be, és szelektív hitelkontrollnak hívják. Ez a szabályozási módszer magában foglalja a számlák elszámolására és a hitelfogyasztásra vonatkozó korlátozások korlátozását.
A közvetlen monetáris politikai eszközök meglehetõsen hatékonyak a hitelrendszer válságában, valamint az elmaradott hazai pénzügyi piacokon. Fő hátrányuk a pénzeszközök kiáramlásának elősegítése az árnyékban és külföldön.
A monetáris politika közvetett eszközei a következők: diszkontráta változásai, a kötelező tartalékok mértékének meghatározása, valamint a nyílt piacon végzett műveletek.
A monetáris kapcsolatok szabályozásában alkalmazott egyik első módszer a diszkontráta megváltoztatása. Ennek lényege, hogy befolyásolja a központi bankot más bankok likviditására és az általános monetáris alapra. Ugyanakkor a likviditás szempontjából meg kell érteni a különféle tulajdonjogi formájú bankok azon képességét, hogy pénzügyi kötelezettségeiket időben visszafizethessék.
A monetáris politika fő eszközei a bankok likviditásának ellenőrzésére a kötelező tartalékok összegének meghatározása. Ezekre a tartalékokra szükség van a betétek fizetésének garantálására az ügyfelek számára bankcsőd esetén. A Központi Bank bizonyos számú előírást állapít meg a kötelező tartalékokra. Például a lakosság megtakarításainak növelése érdekében a központi bank alacsonyabb kamatlábakat határoz meg a rövid betétű betétekre és magasabb kamatlábakat a betéti betétekre.
A leírt közvetett monetáris politikai eszközök jelentős hatással vannak a hitelműveletek méretére és felépítésére. Előnyük a szabályozási objektumra gyakorolt hatékony hatás, a befolyásuk alatt álló gazdasági folyamatokban egyensúlyhiány hiánya.
A fentiek alapján arra a következtetésre juthatunk, hogy a monetáris politika valamennyi eszközének gazdasági hatást kell gyakorolnia a pozitív makrogazdasági hatás elérése érdekében.
