A mágikus realizmus inkább művészeti módszer, mint esztétikai trend, amely a huszadik század elején alakult ki Európában és Amerikában. Sőt, ez egyértelműbben észak-amerikai latin-amerikai írók és művészek munkájában nyilvánult meg. Mielőtt azonban megismernénk ennek a trendnek a jellegzetességeit, röviden felsoroljuk a realizmus fő jeleit, a művészet tendenciáját, amely a tizenkilencedik század folyamán alakult ki és fejlődött ki, és megragadta az egész világművészetet és mindenekelőtt az irodalmat.
A művészi képeken a realista írók megpróbálták tükrözni az élet lényegét. Munkájuk a környező és komplex, sokrétű emberi személyiség megértésének eszközévé vált a világon. Sőt, a realizmus esztétikájának egyik fő kritériuma a mély ellentmondások és az élet filozófiájának bemutatása a legszokásosabb hősökön keresztül tipikus körülmények között. A realizmus művészetének másik fontos kritériuma az élethosszig tartó humanizmus, még a tragikus vége is - mindig egy új élet kezdete, amelyet újra lehet átalakítani, megváltoztatni. A realisták munkájában a környező valóság megismerhető és megváltoztatható, mindig a fejlesztés során adódik, új ellentmondások és konfliktusok merülnek fel, és ez az új kapcsolatok alapja.
A realizmus esztétikája számos eredeti művészeti módszerhez vezetett, amelyek az alapelveket betartva ugyanakkor a valóságot tükrözték, mint egy sokrétű prizma, amelynek szélein keresztül néha szokatlan fantasztikus formákat öltöttek.
A mágikus realizmus és elemei az irodalomban és a művészetben
E. Jaluet francia kritikus volt az első, aki kiemelte a mágikus realizmus fő stílusstílusát. Ez a művészi módszer véleménye szerint átalakítja a valóságot, kiemelve benne furcsa, fantasztikus képeket, amelyeknek köszönhetően a környező valóság szürreális, fantasztikus, szimbolikus formában jelenik meg.
A mágikus realizmus stílusát nehéz megérteni. Ennek a módszernek a képviselői (Gabriel Garcia Marquez, Goran Petrovich, Jorge Amadou, Carlos Castaneda és még sokan) irodalmi munkáiban speciális technikákat alkalmaznak. Ez elsősorban számos élénk, szimbólum és kép, gyakran a mitológiából kölcsönzött, a környező valóság alapos részletezése. A hősöket körülvevő szürreális, varázslatos teret teljesen elfogadják és élik. Az egyik legfényesebb trükk az idő torzulása - úgy tűnik, hogy teljesen hiányzik, és a cselekvés átmeneti vákuumban bontakozik ki, vagy ciklikusan fejlődik, gyakran a múlt és a jövő változik. Időnként megsértik a narratíva logikáját, okozati összefüggéseit és a szereplők érzelmi tapasztalatait jóval megelőzik a velük társított eseményeket. Ezekre a művekre is nyílt vége van, amely lehetővé teszi az olvasó számára, hogy azonosítsa és felfedezzék maguknak a regény varázslatos és szimbolikus jelentéseit.
A festészet mágikus realizmusát gyakran felváltja a „posztimpressionizmus” kifejezés, amely olyan művészeti eszközt jelöl, amely ötvözi az absztrakció elemeit a valóság képében. A művészek - a varázslatos realizmus képviselőinek (Mikaloyus Čiurlionis, Marc Chagall, Ivan Albright, Andrew Wyeth és mások) festményein - stilisztikai sokszínűségük ellenére - találhatók néhány közös vonás. Az absztrakt művészettel ellentétben nagyon óvatosan és részletesen megpróbálták ábrázolni a valóságot, ám szándékosan összekeverték a térbeli terveket, felcserélve a belső tereket és a külső tereket. Az egyik legszembetűnőbb stilisztikai eszköz a chiaroscuro és a reflexiók, valamint az alakzatok és a háttér játék, amely ugyanazt a varázslatos benyomást kelti.
Andrew White az amerikai művész szinte fényképészeti pontossággal festett vidéki tájakat és valódi emberek portréit, óvatosan és nagy részletességgel rajzolva a legkisebb részleteket. Festményei azonban különleges költői hangulatot teremtenek a kép szokatlan szöge, a pózok, valamint a fény és a térbeli perspektíva átadása miatt.
A mágikus realizmust mint művészi módszert a filmkészítők is alkalmazták. Példa erre Akira Kurosawa „Álmok” című filme és David Fincher „A kíváncsi eset a Benjamin Button” című filmje.
