A materializmus egy filozófiai mozgalom, amely tagadja a dolgok szellemi lényegét, elsősorban az evolúciós komponensre támaszkodva a külső világgenezisében, az emberhez, a világhoz viszonyítva. Ennek a megközelítésnek a jellemzője Isten és más magasabb anyagok létezésének teljes tagadása.
Ezenkívül a materialisták számára nem annyira fontos megérteni a körülötte zajló folyamatok lényegét, mint logikai és áltudományos tudományos magyarázatot keresni a fizikai tér eredete és létezése szempontjából. Ebben az értelemben azt lehet érvelni, hogy a materializmus a világ testének és a dolgoknak a doktrína. Összehasonlításképpen: az idealizmus és a magasabb ideál primer természetének fogalmával (függetlenül attól, hogy milyen formában van) az ideál önismeretének, az Istennek a saját magában való keresésének a fő tétele. Más szavakkal: a materializmus képviselői számára a fő kategória a fizikai világ, mint objektív valóság, az idealisták számára - az emberi „én”, mint a magasabb erők szellemi vetülete.
Az emberi tudat és a világ fizikája
A szellemi elv tagadása vezetett ahhoz a tényhez, hogy a materialista szakembereknek a reneszánszból kezdve valamilyen módon be kellett építeni az emberi tudatot a mindennapi valóság evolúciós fizikájába. És itt felmerült egy probléma, mivel a keresztény világkép nem tette lehetővé az ember isteni lényegének teljes tagadását. Megoldást találtak az erkölcsi és etikai ideál keresésében - a humanisták ezt az utat tették, és a filozófia materializmusát a társadalmi és a politikai elmélet prototípusává alakították. Később a francia gondolkodók csak a formalizált fogalmakat formálták a törvény és az alkotmányosság proto-modern elméleteibe. A materializmus etika és törvény. Ez tehát feltételesen megjelölheti a 15-18. Század értékkorszakát.
Két megközelítés
A materializmus újjáéledése egyértelműen feltette a kérdést: mi az elsődleges és mi a másodlagos? Kiderült, hogy a materializmus nem csupán a természet fejlődésének általános törvényeinek kutatása, hanem meghatározása, pontosabban a világ elsődleges forrásainak tudatosítása. A vulgáris materializmus ősanyagot keresett, sőt, ez a görög hagyomány folytatása (Democritus, Empedocles). A konzisztens materializmus az emberi tudaton kívüli objektív törvények magyarázatának mechanikus elvéből indult ki. Paradox módon azonban pontosan az egymást követő, a dialektikus materializmuson átmenő materializmus vezette az anyag fenomenológiai jellegére vonatkozó következtetést. Ennek a logikanak az alapján, amelyet V. Lenin végül letette, kiderült, hogy a környező valóság csak egy reprezentáció, amely a tudatunkban létezik, és maga a tudat objektív valóság. Ez pedig azt jelentette, hogy a külvilág a saját imázsában és hasonlóságában építhető fel. Ennek eredményeként az ember átvette Isten helyét, amelyet különösen világosan látott a szovjet marxizmus.
Derékszögű kétség
Ezenkívül nem szabad elfelejtenünk, hogy a materializmus elmélete lényegesen átalakult, miután R. Descartes bemutatta a kétely elvét. Kiderült, hogy a materialisták minden logikus érve, a többi filozófushoz hasonlóan, nem haladja meg a logikai kör kereteit: ha a tudatot a tárgyilagos világ részeként elismerik, akkor ennek a nagyon objektív világnak a megismerése csak az egyéni tudat révén lehetséges. A kör megszakítása azt jelenti, hogy felismerünk néhány dolgot, nemcsak objektíven létezőket, hanem azokba vetett hitet is. És ez azt jelenti, hogy minden materialista koncepció forrása maga a filozófus idealista álláspontja.
