Az "ópiumháborúkig" (a katonai konfliktusok sorozata a nyugati hatalmak és a Qing birodalom között a tizenkilencedik században) Kína izolált ország maradt. A Qing Birodalom veresége vezetett az olcsó munkaerő behozatalának az Egyesült Államokba. Az első dokumentum az Egyesült Államok és Kína közötti kapcsolatokról az 1868-as Burlingame-szerződés volt. Ennek eredményeként csak 1870 és 1880 között Kínából csaknem 139 ezer migráns érkezett az Egyesült Államokba. A kínaiak számára tilos volt az USA állampolgárságának megszerzése azzal az ürüggyel, hogy ők nem a fehér faj képviselői.
A második világháború után
A II. Világháború alatt Ázsia délkeleti részén, a Csendes-óceánon és a Távol-Keleten történt ellenségeskedések befejezése után az Egyesült Államok és Kína közötti kapcsolatok eszkalálódtak (ezt részben a Szovjetunió befolyásolta). Az államok továbbra is támogatták a Kuomintangot, és ellenségesen viselkedtek a kommunista párt ellen. A Kínai Népköztársaság létrehozása után az Egyesült Államok fegyveres formációit küldte Kínába. Parti blokádot szerveztek, átfogó támogatást nyújtottak a Kuomintang-rezsimnek, és Tajvan nagy katonai bázissá vált.
1954-ben pozitív tendencia alakult ki az Egyesült Államok és Kína közötti kapcsolatokban, mivel az országok készek voltak tárgyalásokra. A találkozók Genfben kezdődtek a konzuli képviselõk szintjén, késõbb a tárgyalásokat a nagykövetek szintjére emelték. A találkozók Varsóba költöztek. Százharmincnégy ülésen az ország képviselői nem jutottak megállapodásra.
Az újra közelítés valódi kezdetét a Nixon-kormányzat hatalomban maradása alatt vázolták fel. Az elnökválasztás után Nixon több lépést tett Kína és az Egyesült Államok közötti gazdasági kapcsolatok normalizálása felé, mivel ez rendkívül hasznos volt. A kongresszusi meghallgatások során javasolták a kapcsolatok kiépítését a kínai-szovjet különbségek felhasználásával.
A kapcsolat helyreállítása
1971-ben az USA és Kína közötti kapcsolatok helyreálltak. Az amerikai államfő és Henry Kissinger diplomatája Kínába utazott, majd Jr., Alexander Haig amerikai katonai parancsnok látogatta az országot. Ezt az utat az Egyesült Államok elnöke Kínában tett látogatása előzte meg. Nixon 1972 februárjában látogatott Kínába. A látogatás során az elnök találkozott Mao elnökkel. Az ülést követően egy sanghaji közleményt tettek közzé. A látogatás a Kína és az Egyesült Államok közötti kapcsolatok teljes normalizálódásához vezetett.
A hivatalos diplomáciai kapcsolatokat 1979-ben alakították ki. 1998-ban Jiang Zemin, a Kínai Kommunista Párt főtitkára meglátogatta az Egyesült Államokat. Amerikát hivatalosan Kína stratégiai partnerének nyilvánítják. Miután a Jugoszlávia háborúja alatt a Kínai Nagykövetség ellen sztrájkoltak, a diplomáciai kapcsolatok eszkalálódtak. A sztrájk során három kínai diplomatát öltek meg és huszonhét kínai állampolgárt megsebesültek.
Az Egyesült Államok politikája a 21. század elején
2001 januárjában C. Powell tábornok vette át az államtitkárt. A külpolitikával kapcsolatos helyzetet a Kínai Népköztársaság nem az államok ellenségének, hanem egy erős versenytársnak és a régió legfontosabb kereskedelmi partnerének nevezte. A Bush-kormányzat Kínát „stratégiai versenytársnak” nyilvánította a Fehér Házba való belépéskor. Hilary Clinton többször megjegyezte, hogy Kína és az Egyesült Államok közötti kétoldalú kapcsolatok rendszerszintű jelentőségűvé és prioritássá válnak az új században.
Két nagy szuperhatalom
2009-ben az Egyesült Államok uralkodó körei javaslatot tettek a legfelsőbb kínai vezetőség számára a G2 szuperhatalmainak „nagy kettőjének” hivatalos formalizálására. Az USA és a Kínai Köztársaság informális egyesülésének projektje az interakció és a partnerségek elmélyítését, a globális kormányzást és a gazdasági fejlődés irányainak meghatározását foglalja magában. A G2 támogatói megjegyezték, hogy a modern körülmények között Kína és az Egyesült Államok egyidejű részvétele nélkül nem lehetséges a fontos világkérdések megoldása, mivel ezek a legerősebb államok. Tehát az Egyesült Államoknak és Kínának kell teljes felelősséget vállalnia a világon zajló eseményekért.
Kína álláspontját Wen Jiabao miniszterelnök fejezte ki. Egy államférfi szerint Kína nem fog ilyen szövetségbe lépni. A döntés azon a tényen alapult, hogy Kína még nem áll készen ilyen szövetségek létrehozására, és önálló politikára törekszik. Kína uralkodó körei úgy döntöttek, hogy ily módon az Egyesült Államok a külföldi gazdaság beavatkozása révén próbálja megoldani problémáit. Ez gyakorlatilag érvénytelenítené a teljes kínai válságellenes programot. Peking világossá tette, hogy a külkapcsolatok sokféleségének maximalizálására irányuló politikát folytat. Ezenkívül egy ilyen megállapodás ellentmond a Kína, Oroszország (az Egyesült Államok megkísérelheti megszakítani a partnerek veszteséges kapcsolatait) és más BRICS-országok közötti kapcsolatoknak a policentrikus világ elérése érdekében.
A politikai kapcsolatok lehűlése
2010 elején a Kína és az Egyesült Államok közötti kereskedelmi kapcsolatok jelentősen lehűltek, sőt a katonai kapcsolatok is megszakultak. Ezt provokálta a Barack Obama adminisztráció azon döntése, hogy jóváhagyja egy fegyvercsomag eladását Tajvannak, amelyben Kínát követelte a helyi valuta újraértékelésére, az amerikai fegyveres erők aktiválására, valamint az USA és Dél-Korea együttes gyakorlatait a Sárga-tengeren.
Az Egyesült Államok és Kína közötti külkereskedelem volumene 2010-ben elérte a 385 milliárd dollárt. 2014 januárjában a kínai külügyminiszter-helyettes rámutatott, hogy a pénzügyi válság kezdete óta az országok minden lehetséges segítséget megadtak egymásnak. Aztán az Egyesült Államok Kínai Kutatóközpontjának igazgatója megjegyezte, hogy az ország jelentős kihívást jelent az államok felé. Kína az Egyesült Államok legnagyobb hitelezője és stratégiai partner.
A vezetők új generációja Kínában
2012-ben a hatalom Kínában a vezetők új generációjára került. Az "ötödik generáció" még túl korai ahhoz, hogy társuljon a vonatkozó eredményekhez. Xi Jinping viszonylag nemrég váltotta fel a Hu Jintaot, és a következő hatalomcserét 2022-re tervezik. A szakértők szerint az ötödik és a hatodik generációs hatalmas potenciál rejlik. Új típusú kapcsolatok jöttek létre 2013-ban. Az USA Kína-politikája nem változott.
Gazdasági partnerség
Az Egyesült Államokat érdekli a Kínával folytatott kereskedelmi és gazdasági együttműködés. Ennek oka mindkét állam gazdasága fokozott kölcsönös függősége. Kína rendelkezik a legnagyobb devizatartalékkal és pozitív egyenleg-dinamikával rendelkezik. Az Egyesült Államok emellett továbbra sem támaszkodik Kína többletére és megtakarításaira saját költségvetésének finanszírozása során. Az Obama kormányának a Fehér Házba való megérkezésével az ideológiai konfrontáció gyengült és a gazdasági kérdésekkel kapcsolatos álláspontok megváltoztak. A pénzügyminiszter megígérte, hogy elérte a renminbi értékét, és megakadályozza, hogy Kína elfogadjon protekcionista intézkedéseket a saját gazdaságának védelme érdekében. Az USA és Kína közötti gazdasági kapcsolatok stabilok maradnak.
Kína érdekli a nagy piac fenntartása és a külföldi befektetések vonzása. Ez hosszú távon lehetővé teszi a magas fejlõdés és a gazdasági növekedés ütemének fenntartását, valamint a gazdasági ágazatok elmaradását a válság idején is. Ezen felül az országnak forrásokra van szüksége a Népi Felszabadító Hadsereg korszerűsítéséhez. Peking további törekvései között szerepel egy újabb kísérlet a jüan világszintű elérésére, a beruházások növelésére és a gazdasági függőségtől való megszabadulásra. Különös figyelmet szentelnek a legújabb technológiának.
Oktatási együttműködés
A kínai fiataloknak az Egyesült Államokban történő tanításának gyakorlata régóta fennáll. Már 1943-ban több mint 700 hallgató volt Kínából az államokban, és 1948-ra már 3914 volt. 2009-es adatok szerint 20 000 amerikai tanulmányozta Kínában. Az UNESCO szerint több mint 225 ezer kínai diák tanult egyszerre az Egyesült Államokban.
