Észak-Amerika természetes övezetei a meridiánok mentén húzódnak, mivel a kontinens minden szakaszában egy bizonyos iparágnak lehetősége van fejlődni. Minél mélyebb a természetes zóna, annál tovább húzódik a meridián mentén. Tény, hogy a dombormű tulajdonságai nemcsak északról délre, hanem nyugatról keletre is változásokhoz vezetnek a hő és a nedvesség arányában.
Észak-Amerika Grönland és a kanadai szigetek régiójában található természetes területeit sarkvidéki sivatagoknak nevezzük. Mivel az éghajlati viszonyok nagyon kemények, ez hozzájárult a növény- és állatvilág nagyon csekély ábrázolásához. A jég által nem elfoglalt területeken csak moha és zuzmó látható. Szinte az egész állatvilág az óceánban él.
A szárazföld távoli északi részén található a tundra zóna. Mivel mindig magas a páratartalom, a terület mocsárossá vált. Szinte az egész területet moha és zuzmó borítja. A fák esetében a törpe nyír és az éger nem haladja meg az 5 cm-t.
Minél távolabb délre, az Észak-Amerika természetesebb területei inkább erdős tundrává válnak. Átmeneti szakasznak tekintik, és az erdő és az tundra váltakozása jellemzi. Jellegzetessége továbbá az éger és a fűzfa bogyók jelenléte. Csak a folyók területén kezdtek megjelenni a fenyő és a vörösfenyőfák.
A tűlevelű erdők természetes övezete délre található. Itt meg lehet figyelni a szélsőséges és hosszú telket, a nyarak pedig rövidek és melegek. A talaj és a levegő nedvességtartalma tekintetében, mivel a területet alacsony a párolgás jellemzi, a páratartalom meghaladja.
Észak-Amerika természetes területeit közbenső szakaszok jellemzik. Tehát a tűlevelű és a lombhullató erdők között vegyes erdők vannak.
És már az Appalachiak területén is található a széleslevelű erdők zóna, amelyet számos fafaj jellemez. Az állatokat illetően nagyon sok szarvas, sertésfélék, baribalu medve és possum található, amelyek az egész kontinensen a marsupialisok egyetlen képviselője.
Ami a szárazföld sík területét illeti, egy erdő-sztyeppe zóna van. Keleti részét prérinek hívják, mert magasabb a hidratációja. Ma ezt a területet teljesen felszántják, mert az egyenlő talaj, a kedvező éghajlati viszonyok és a jó fekete talaj jellemzi.
Észak-Amerikát, amelynek természetes övezeteit egyértelműen meghatározza a területi hovatartozás, a sztyeppe zóna jelenléte jellemzi a kontinens középső részén. Itt nagy mennyiségű hő jut be, de ezt nem kompenzálja a megfelelő mennyiségű nedvesség.
A szubtrópusi zóna keleti részén vegyes erdők nőnek, melyeket számos tűlevelű faj, törpe pálmafa és cserjés örökzöld tölgyfaj képvisel.
Ha a Csendes-óceán partjáról beszélünk, akkor tölgylevelű bokrok és erdők dominálnak itt. Az itt található talaj gesztenye, és sok ilyen ritka örökzöld tölgyfaj, amelyek még a jégkorszak előtt is ismertek voltak, nőnek rajtuk.
Amerika természetes területeit, amelyek a floridai és kaliforniai félszigeteket foglalják el, szubtrópusi és trópusi területnek nevezik. A zónák itt meridionálisan váltakoznak. A kerületek belsejét teljesen szavannák és erdők foglalják el. Ami az Atlanti-óceán síkságát bőségesen megnedvesíti a kereskedelmi szél, mivel nagyon sok a trópusi erdő.
A Cordilleras-ban a magassági zónák különösen egyértelműen ábrázoltak.
