Az óceánok és a tengerek az emberiség tulajdonát képezik, mivel ezekben nem csak az ismert lények (és ismeretlen) élőlények élnek. Ráadásul csak a tengervíz komor mélységében néha láthatunk ilyen képeket, amelyek szépsége néha elbűvölheti még a leginkább közömbös embereket is. Nézze meg a korallzátonyokat, és látni fogja, hogy a természet sokszor nagyobb, mint bármely tehetséges művész alkotása.
Mi ez?
A korallzátonyokat korall kolóniáknak nevezzük, amelyek időnként valóban óriási képződményeket képeznek, hasonló méretűek a sziklákhoz.
Vegye figyelembe, hogy a valódi korallok, amelyek zátonyokat képezhetnek, a Scleractinia, amely az Anthozoa osztályba tartozik, Cnidaria típusba. Az egyéni egyedek óriási polip-kolóniákat alkotnak, az idősebb egyedeinek meszes kolóniái pedig támogatják a fiatal állatok fejlődését és növekedését. A közhiedelemmel ellentétben a polipok minden mélységben megtalálhatók, nemcsak a sekély vízben. Tehát a legszebb fekete korall olyan mélyen él, hogy egyetlen napsugár sem hatol be.
De valódi korallzátonyokat csak azok képezhetnek, amelyek a trópusi tengerek sekély vizein élnek.
Milyen zátonyok léteznek?
Három fő változata van: határoló, akadály és atoll. Mint gondolhatnánk, a sügérfaj a part menti sekély vízben található meg. A leginkább lenyűgöző képződmények a gátfarok, amelyek úgy néznek ki, mint a móló. A kontinensek vagy a nagy szigetek partjain helyezkednek el. Általában nagyon fontosak. Egyrészt az élőlények millióinak faja menedék el oda, másrészt ezek a képződmények fontos szerepet játszanak a régió éghajlatának kialakításában, megakadályozva az óceánáramokat.
A legnagyobb és leghíresebb a Nagy Vízrajz, amely több mint 2000 km-re fekszik, és az ausztrál szárazföld keleti szélét képezi. Más nem olyan jelentős és nagy „rokonok” a Bahama-szigetek partjainál, valamint az Atlanti-óceán nyugati részén találhatók.
Az atollok kis gyűrű alakú szigetek. Tengerpartukat korallzátonyok védik, amelyek természetes gátat képeznek, amely megakadályozzák az erős árapályokat és az óceáni áramlatokat, hogy elmossák a termékeny réteget a földfelszínről. Honnan származnak a zátonyok? Mi a kialakulásának mechanizmusa?
A korallzátonyok megjelenése
Mivel a legtöbb polipnak viszonylag sekély környezetre van szüksége, ideális, ha kicsi és lapos alapja van, lehetőleg a part közelében. Sok tudós azonban úgy véli, hogy a polipok kolónia kialakulásának körülményei sokkal változatosabbak.
Így sok atollnak, minden utalás szerint, a régi vulkánok tetején kellett lennie, de az igazán magas lávaképződmények nyomai, amelyek ezt az elméletet teljes mértékben megerősíthetik, nem mindenhol találhatók. A híres tudós, Charles Darwin, aki a nem kevésbé híres Beagle-on utazott, nemcsak az emberiség fejlődésének evolúciós nézetének kialakításával foglalkozott. Útközben sok felfedezést sikerült elérnie, amelyek egyike magyarázat volt a korallzátonyok világának kialakulásáról.
C. Darwin „zátony” elmélete
Tegyük fel, hogy az ókorban felmerült vulkán fokozatosan növekedett a láva miatt, amely számos kitörés eredményeként a külső környezetbe esett. Amint kb. 20 méter marad az óceán felszínétől, optimális körülmények alakulnak ki a korall számára, hogy feltöltsék a tengerpart tetejét. Elkezdenek gyorsan felépíteni a kolóniát, fokozatosan teljes mértékben módosítva a kitörés után felmerült elsődleges megkönnyebbülést.
Amikor a fiatal korallzátony eléri a kritikus tömeget, a vulkán, amelynek felső része addigra már gyakorlatilag összeomlott, fokozatosan visszamerül az óceánba. A merülés kezdetén a korallok intenzívebben növekednek, és ezért a zátony még masszívabbá válik, és megközelítőleg ugyanolyan szintű marad a víz felületéhez képest.
Dinamikus formációelmélet
A zátony közelében homok kezd felhalmozódni, amelyek többsége maguk a korallok csontvázai, erózió által őrölt és néhány tengeri élőlényfaj. Egyre több sekély van, és az idő múlásával a zátony az óceán felszíne fölött kezd kinyúlni, fokozatosan kialakítva egy atollot. A dinamikus modell szerint a polipok kolónia vízfelszín feletti magasságát a Világ-óceán szintjének állandó változása okozza.
Sok akkori geológus és geográfus azonnal érdeklődött ezen elmélet iránt. Ha ez igaz, akkor minden nagy korallzátonynak legalább néhány vulkáni mag maradványát hordoznia kellett.
Igaz-e a zátony eredetének vulkáni elmélete?
Ennek kipróbálására 1904-ben próbafúrást szerveztek a Csendes-óceán Funafuti szigetén. Sajnos, az akkoriban létező technológiák lehetővé tették a mindössze 352 méter mélység elérését, miután a munkát leállították, és a tudósok nem tudtak bejutni a javasolt magba.
1952-ben az amerikaiak ugyanabból a célból fúrást kezdtek a Marshall-szigeteken. Körülbelül 1, 5 kilométer mélyen a tudósok egy réteg vulkáni bazaltot találtak. Bebizonyosodott, hogy egy korallzátony több mint 60 millió évvel ezelőtt alakult ki, amikor a polipok kolónia telepedett le egy kihalt vulkán tetején. Darwinnak újra igaza volt.
Hogyan változtak a zátonyok a tengerszint csökkenésekor?
Ismeretes, hogy az óceáni rezgések amplitúdója különböző időszakokban elérte a száz métert. A jelenlegi szint csak hatezer évvel ezelőtt stabilizálódott. A tudósok úgy vélik, hogy 15 ezer évvel ezelőtt az óceánszint legalább 100-150 méterrel volt a modern alatt. Így az összes korallzátony, amely akkoriban alakult, 200-250 méterrel van a modern él alatt. Ezen jelölés után lehetetlenné válik a polipok kolóniájának kialakulása.
Ezenkívül a korábbi korallzátonyok (a cikk a cikkben található), amelyeket még ősibb időkben alakítottak ki, gyakran a mai földön találhatók. Olyan időben alakultak ki, amikor az óceán szintje a lehető legmagasabb volt, és a föld sarkán nincsenek jégsapkák. Vegye figyelembe, hogy a jégkorszakok között a polipok valójában nem képeztek jelentősabb kolóniákat, mivel a vízszint túl gyorsan változott.
Egyiptom e tekintetben különösen indikatív. A Vörös-tenger korallzátonyai néha nagy mélységben találhatók, amelyek több millió évvel ezelőtt voltak a rendes sekély tengerek fenekén.
A korallzátony fő alkotóelemei
Ahhoz, hogy megértsük, hogyan épül fel kifejezetten a polipok kolónia, tekintsünk példaként Jamaica partját. A klasszikus atoll bármely fotóján először látható a mélyből meredeken emelkedő homokköpő. Az atolllal párhuzamos sötét csíkok a korallok pusztulásának nyomai, amelyek különböző geológiai időszakokban merültek fel az óceánszint ingadozása miatt.
A tengerészek ezt a területet a megszakítók segítségével azonosítják: még éjjel is, a szörf hangja, amelyet jóval a part előtt hallott, figyelmeztet a zátonyok jelenlétére. A védett övezet után egy fennsík kezdődik, amelyen korallok apálykor nyílnak. Furcsa módon, de a lagúna vízterületén a mélység hirtelen növekszik, ezen a területen a polipok kolóniái nem olyan fejlettek, hogy apálykor továbbra is víz alatt maradnak. A parti térséget, amely folyamatosan nyílik az árapály idején, part menti területnek nevezzük. Kevés korall van ott.
A legnagyobb és elágazóbb korallok a külső széleken nőnek, amelyek a nyílt óceánba néznek. A tengeri lakosság legnagyobb koncentrációja a part menti régióban figyelhető meg. By the way, kivel találkozhatsz egy korallzátony látogatásakor? Egyiptom és más népszerű idegenforgalmi országok víz alatti világa annyira gazdag, hogy a szeme elkerekedik! Igen, nem tagadhatja meg ezeket a helyeket a gazdag állatvilágban.
