Az Egyesült Nemzetek Szervezete sok állam képviselőiből álló intézmény, 1945.24-én alakult. Az ENSZ volt a 20. században létrehozott többcélú nemzetközi szervezet, amely világméretűvé vált mennyisége és tagsága szempontjából.
Az ENSZ fő célja a világbiztonság megteremtése és az államok közötti fegyveres konfliktusok megelőzése. Az ENSZ által támogatott további értékek közé tartozik az igazságosság, a törvény, valamint a gazdasági és társadalmi jólét.
Ezen ötletek terjesztésének megkönnyítése érdekében az ENSZ 1945-es létrehozása óta vált a nemzetközi jog fő forrásává. Az ENSZ Alapokmányának jellemzői, beleértve a preambulumot, meghatározzák az intézmény fő céljait.
Nemzetek Ligája
A Nemzetek Ligája volt az ENSZ korábbi szervezete. Ezt az intézményt 1919-ben a Versailles-i szerződés hozta létre.
A Nemzetek Ligája célja az volt, hogy előmozdítsa az országok közötti együttműködést és fenntartsa a békét a világban. Sajnos a Nemzetek Szövetsége nem tudta elkerülni a második világháborút, ezért feloszlatták.
ENSZ létrehozása
A San Francisco-i Herbst Színház előcsarnokában 50 állam meghatalmazottjai aláírják az ENSZ Alapokmányát, amely létrehozza a világtestét a következő generációk megmentésének eszközeként a háború csapásától. A Charta október 24-én ratifikálásra került, és az ENSZ Közgyûlése 1946. január 10-én Londonban ülésezett.
Annak ellenére, hogy a Nemzetek Ligája nem tudta megoldani a második világháborúhoz vezető konfliktusokat, a szövetségesek 1941-ben új nemzetközi testület létrehozását javasolták a háború utáni világban a rend fenntartására.
Ugyanebben az évben Roosevelt jött az "Egyesült Nemzetek Szervezetével", hogy egyesítse a szövetséges országokat Németország, Olaszország és Japán zsarnoka ellen. 1943 októberében a fő szövetséges hatalmak - Nagy-Britannia, az Egyesült Államok és a Szovjetunió - Moszkvában találkoztak és közzétették a moszkvai nyilatkozatot, amelyben hivatalosan kijelentették a Nemzetek Ligája nemzetközi szervezetének felváltásának szükségességét.
ENSZ Alapokmány: Alapvető
Az 1945. évi Charta alapvető szerződés egy kormányközi szervezetben. Az ENSZ Alapokmánya megfogalmazta az emberi jogok tiszteletben tartásának elkötelezettségét, és körvonalazta a „magasabb életszínvonal” elérésének alapelveit.
1945. 04. 25-én, San Francisco városában, az ENSZ Konferenciáját 50 ország részvételével tartották. Három hónappal később, amikor Németország átadta magát, a végleges chartát a küldöttek egyhangúlag elfogadták, és június 26-án aláírták.
A dokumentum tartalmazta az ENSZ Alapokmányának preambulumát és 19 fejezetet, amelyeket 111 cikkre osztottak. A Charta felszólította az Egyesült Nemzetek Szervezetét a világbiztonság megteremtésére és fenntartására, a nemzetközi jog megerősítésére és az emberi jogok előmozdítására.
Az preambulum két részből állt. Az első általános felhívást tartalmaz a globális biztonság és az emberi jogok tiszteletben tartásának fenntartására. A preambulum második része egy szerződéses nyilatkozat, amely szerint az Egyesült Nemzetek népeinek kormányai megállapodtak a Charta mellett. Ez az első nemzetközi emberi jogi eszköz.
ENSZ-struktúra
A charta szerint a fő ENSZ-testületek:
- Titkárság;
- Közgyûlés;
- Biztonsági Tanács (ENSZ Biztonsági Tanácsa);
- Gazdasági Tanács;
- Szociális tanács;
- Nemzetközi Bíróság;
- Vagyonkezelői tanács.
Az ENSZ Alapokmánya 1945.2.10-én lépett hatályba, miután azt az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és a többi aláíró fél megerősítette.
Az Egyesült Nemzetek Szervezetének 51 országgal folytatott első közgyűlése 1946. január 1-jén nyílt meg Londonban. És 1949. október 24-én, pontosan négy évvel később, amikor az ENSZ alapokmánya hatályba lépett (a nemzetközi jog alapelveit az összes résztvevő szigorúan betartotta abban az időszakban), a sarokkövet fektették az ENSZ jelenlegi New York-i székhelyére.
1945 óta a Nobel-békedíjat több mint tíz alkalommal ítélték oda az Egyesült Nemzetek Szervezete és annak szervei, illetve egyes tisztviselők számára.
Történelem és fejlődés
Az Egyesült Nemzetek nevét eredetileg olyan országokra utalták, amelyek Németország, Olaszország és Japán közötti konfrontációhoz társultak. De már 1942. január 1-jén 26 állam írta alá az ENSZ nyilatkozatát, amely meghatározza a szövetséges hatalmak katonai céljait, valamint az ENSZ Alapokmányának cikkeit.
Az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és a Szovjetunió vállalta a vezetést egy új szervezet kialakításában, valamint annak struktúrájának és döntéshozatali funkcióinak meghatározásában.
Kezdetben a Nagy Hármat és azok vezetőit (Roosevelt, Churchill és Joseph Stalin szovjet vezetõ) zavarba ejtették a hidegháborút ábrázoló kérdésekkel kapcsolatos nézeteltérések. A Szovjetunió egyéni tagságot és szavazati jogokat követelte alkotmányos köztársaságai számára, az Egyesült Királyság pedig biztosítékot kívánt, hogy kolóniáit nem helyezik az ENSZ ellenőrzése alá.
Nem értett egyet a Biztonsági Tanács által elfogadandó szavazási rendszerrel is. Ez a kérdés vált híressé, mint "vétóprobléma".
Szervezet és adminisztráció
Alapelvek és tagság. Az ENSZ céljait, alapelveit és szervezetét a Charta határozza meg. A szervezet céljainak és funkcióinak alapelveit a 2. cikk sorolja fel, és a következőket foglalja magában:
- Az ENSZ tagjai szuverén egyenlőségén alapszik.
- A vitákat békés úton kell megoldani.
- A tagoknak el kell hagyniuk a többi állam elleni katonai agressziót.
- Minden tagnak segítenie kell a szervezetet minden olyan kényszerítő tevékenységben, amelyet a Charta szerint tesz.
- Az államoknak, amelyek nem tagjai ennek a szervezetnek, ugyanazon rendelkezéseknek megfelelően kell cselekedni, mivel ez szükséges a biztonság és a béke bolygón történő megszervezéséhez.
A 2. cikk emellett régóta megállapítja az alapszabályt, miszerint egy szervezetnek nem szabad beavatkoznia egy állam belső joghatósága alá tartozó ügyekbe.
Új ENSZ-tagok
Noha ez az ENSZ fellépésének jelentős korlátozása volt, a nemzetközi és a belső joghatóság közötti vonal az idő múlásával elmosódott. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének új tagjait a Biztonsági Tanács javaslatára és a Közgyűlés szavazatainak kétharmadán bevezetik.
Az új tagok elfogadása azonban gyakran ellentmondásos. Tekintettel a keleti és a nyugati hidegháború okozta szétválásra, a Biztonsági Tanács 5 tagjának (néha P-5 néven is) Kína, Franciaország, a Szovjetunió (amelynek helyét és tagságát 1991 óta Oroszország foglalja el), az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok követelményei beleegyezett új tagok elfogadásába, ami időnként komoly nézeteltérés volt.
1950-re a 31 bejelentett új államból csak 9 került elfogadásra a szervezetbe. 1955-ben a 10. közgyűlés csomagcsomagot javasolt, amely a Biztonsági Tanács módosítása után 16 új állam (4 kelet-európai kommunista állam és 12 nem-kommunista ország) elfogadásához vezetett.
A legellentmondásosabb tagsági kérelem a Kínai Kommunista Népi Köztársaságtól érkezett, amelyet felvették a Közgyűlésbe, de az Egyesült Államok folyamatosan blokkolta minden ülésen 1950 és 1971 között.
Végül, 1971-ben, a Kínával szárazfölddel fenntartott kapcsolatainak javítása érdekében az Egyesült Államok tartózkodott a blokkolástól, és a Népköztársaság elismerése mellett szavazott. A szavazáshoz 76 szavazatot adtak, 35 ellenszavazattal, 17 tartózkodás mellett. Ennek eredményeként a Kínai Köztársaság tagsága és a Biztonsági Tanács állandó székhelye átkerült a Népi Köztársaságba.
