Kétszáz évvel ezelőtt egy nagyszabású természeti esemény történt a földön - a Tambora vulkán kitörése, amely az egész bolygó éghajlatát befolyásolta és több tízezer emberéletet követelt.
A vulkán földrajzi elhelyezkedése
A Tambora vulkán az indonéz Sumbawa-sziget északi részén található, a Sangar-félszigeten. Azonnal tisztáznia kell, hogy Tambora nem a régió legnagyobb vulkánja, Indonéziában körülbelül 400 vulkán található, ezek közül a legnagyobb, Kerinci, Szumátra felkel.
Maga a Sangar-félsziget 36 km széles és 86 km hosszú. Maga a Tambora-vulkán magassága 1815 áprilisáig elérte a 4300 métert, a Tambora-vulkán 1815-ös kitörése magasságának a jelenlegi 2700 méterre csökkenését eredményezte.
A kitörés kezdete
Három éves növekvő tevékenység után 1815. április 5-én a Tambora vulkán végre felébredt, amikor az első kitörés történt, amely 33 órán át tartott. A tamborai vulkán robbanása füst- és hamuoszlopot hozott létre, amely kb. 33 km magasra emelkedett. A közeli lakosság azonban a vulkán ellenére nem hagyta el otthonait, Indonéziában, amint már említettük, a vulkáni tevékenység nem volt szokatlan.
Figyelemre méltó, hogy az emberek, akik távol voltak, kezdetben jobban féltek. Yogyakarta sűrűn lakott városának Java szigetén hallotta a vulkán robbanás mennydörgését. A lakosok úgy döntöttek, hogy hallják a fegyverek mennydörgését. Ebben a tekintetben a csapatokat riasztásra késztették, és a hajók a part mentén sétáltak egy bajba jutott hajót keresve. A másnap megjelenő hamu azonban a robbanások hangjának valódi okát sugallta.
A Tambora vulkán néhány napig, április 10-ig tartotta fenn egy bizonyos nyugodt állapotot. A tény az, hogy ez a kitörés nem vezetett a láva kiáramlásához, megfagyott a szellőzőnyílásban, hozzájárulva a nyomás növekedéséhez és új, még szörnyűbb kitöréshez provokálva, ami történt.
Április 10-én, körülbelül 10 órakor, új kitörés történt, ezúttal a hamu- és füstoszlop kb. 44 km magasra emelkedett. A robbanás miatti mennydörgés már hallható volt Szumátra szigetén. Ugyanakkor a kitörés helye (Tambora vulkán) a térképen Szumátrahoz viszonyítva nagyon távol van, 2500 km távolságra.
A szemtanúk szerint ugyanazon a napon este héttel a kitörés intenzitása megnövekedett, és este nyolc órakor jégkő esett a szigetre, amelynek átmérője elérte a 20 cm-t, majd a hamu ismét leesett. Este tízre három, az ég felé emelkedő, a vulkán fölött emelkedő tűzoszlop egybeolvadt, és a Tambora vulkán “folyékony tűz” tömeggé vált. A vörös-forró láva körülbelül hét folyója elterjedt minden irányba a vulkán körül, elpusztítva a Sangar-félsziget teljes lakosságát. Még a tengerben is a láva 40 km-re terjedt a szigettől, és a jellegzetes szaga érezhető volt még Bataviaban (Jakarta fővárosának régi neve), amely 1300 km-re található.
A kitörés vége
Két nappal később, április 12-én a Tambora vulkán még mindig aktív volt. A hamufelhők már elterjedtek a Java nyugati partjaira és a vulkántól 900 km-re található Sulawesi szigetének déli részén. A lakosok szerint 10 óráig lehetetlen volt látni a hajnalt, még a madarak sem kezdtek énekelni szinte délig. A kitörés csak április 15-ig ért véget, és a hamu csak április 17-ig telepedett le. A kitörés után képződött vulkáni szellőzőnyílás átmérője 6 km, mélysége pedig 600 m volt.
A Tambora vulkán áldozatai
Becslések szerint körülbelül 11 ezer ember halt meg a szigeten a kitörés során, ám az áldozatok száma nem korlátozódott erre. Később, az éhség és a járványok eredményeként a sumbawa-i szigeten és a szomszédos Lombok-szigeten kb. 50 ezer ember halt meg, és a halál oka a kitörés után felállt szökőár, amelynek hatása több száz kilométerre terjedt.
Katasztrófafizika
A Tambora vulkán 1815-ös kitörésekor 800 megatonnnyi energia szabadult fel, amely összehasonlítható 50 ezer atombomba robbantásával, például Hirosimára ejtett. Ez a kitörés nyolcszor erősebb volt, mint a közismert Vezúvó-kitörés, és négyszer erősebb, mint a később bekövetkezett Krakatau vulkán kitörése.
A tamborai vulkán kitörése 160 köbkilométer szilárd anyagot emelt a levegőbe, a sziget hamuvastagsága elérte a 3 métert. A vitorlázók, akik akkoriban vitorláztak, még néhány évig találkoztak útjuk mentén szigetekkel, ahonnan öt kilométer nagyságúak voltak.
Hihetetlen mennyiségű hamu és ként tartalmazó gázok jutottak el a sztratoszférába, és több mint 40 km magasra emelkedtek. A hamu minden élő dolgot eltakarta a vulkán körül 600 km-re található. És a világ minden részén narancs árnyalatú és vérvörös naplementék halványultak fel.
„Egy év nyár nélkül”
A kitörés során kibocsátott millió tonna kén-dioxid 1815-ben ugyanazon évben érkezett Ecuadorba, és a következő év éghajlatváltozást okozott Európában, amelyet akkoriban „nyár nélküli évnek” neveztek.
Sok európai országban esett barna és sárgás hó, majd a svájci Alpokban szinte minden héten hó volt, Európában az átlaghőmérséklet 2-4 fokkal alacsonyabb volt. Ugyanezt a hőmérsékleti csökkenést figyelték meg Amerikában.
Az egész világon a rossz termés magasabb élelmiszerárakhoz és éhínséghez vezetett, amelyek a járványokkal együtt 200 000 ember életét követelték.
A kitörés összehasonlító jellemzői
A Tambora vulkánt (1815) követõ kitörés az emberiség történetében egyedivé vált: a vulkáni veszély skálán a hetedik kategóriát (nyolc lehetséges közül) osztották be. A tudósok képesek voltak meghatározni, hogy az elmúlt tízezer évben négy ilyen kitörés történt. A Tambora vulkán előtt hasonló katasztrófa történt 1257-ben a szomszédos Lombok szigetén, a vulkán szellőzőnyílásának helyén ma a Segara Anak-tó található, amelynek területe 11 négyzetkilométer (a képen).
Az első látogatás a vulkánra a kitörés után
Heinrich Zollinger svájci botanikus, aki a sziget felé utazott, hogy meglátogassa a Tambora befagyott vulkánját, a kutatók egy csoportját vezette a természetes kataklizma eredményeként létrehozott ökoszisztéma tanulmányozására. Ez 1847-ben történt, 32 évvel a kitörés után. Ennek ellenére a füst továbbra is emelkedett a krátról, és a befagyott kéreg mentén mozgó kutatók beleestek a még mindig forró vulkáni hamuba, amikor kitört.
A tudósok azonban már megjegyezték, hogy új életet születnek az égett földön, ahol a növények lombozatának helyei már zöldre váltak. És még több mint kétezer méter tengerszint feletti magasságban találtak casuarine-t (tűlevelű növények, amelyek borostyánra hasonlítanak).
A további megfigyelések szerint 1896-ig 56 madárfaj élt a vulkán lejtőin, míg az egyiket (Lophozosterops dohertyi) először ott fedezték fel.
