A társadalmi cselekvés egy személy, egy társadalom létezésének módja, amely a világ, az életkörülmények szándékos átalakulásával és tükrözésével nyilvánul meg. Sőt, ez a hatást gyakorolja mind a természetben már létezőkre, mind pedig arra, amit az egyén (emberek) mesterségesen formál.
A társadalmi fellépés magában foglalja a társadalmi valóság jellemző ellentmondásait, alapvető jellemzőit és hajtóerejét. Nem véletlen, hogy ő volt az, aki kiemelkedő tudósok kapta a központi helyet. Tehát például Weber fejlesztette ki a társadalmi cselekvés elméletét. Véleménye szerint a várt és jelenlegi, valamint a múltbeli emberi viselkedésre összpontosíthat. Ugyanakkor a társadalmi fellépés (különösen a beavatkozás nélkül) bosszút állhat a múltbeli sértésekért, a ma veszély elleni védelemért vagy a holnap feltételezhető események megelőzéséért. Célja lehet mind idegenek, mind ismerős emberek számára.
Weber koncepciója szerint a társadalmi cselekvésnek két jellemzője van. Mindenekelőtt a racionalizmus és a tudatosság jellemzi. Másodszor, célja más emberek viselkedése.
A társadalmi tevékenységet egy meghatározott emberi szükséglet határozza meg. Ez az igény ideális célvá válik. Ez a belső impulzus okozza a műveletet, bizonyos mértékig energiaforrást. Különböző típusú elégedetlenség különféle formákat ölthet (éhség, szorongás, kreatív szorongás, erkölcsi kellemetlenség stb.). Mindegyik ellentmondásokra utal, amelyek között van az, amire az embereknek szükségük van, és mi az, amelyek bizonyos körülmények között rendelkeznek. Az elégedetlenség bizonyos cselekedeteket vált ki. A cél a várt eredmény, amelyben fel kell tüntetni a megoldást. Így a cél elérése után egyensúlyi pillanat jön létre a szükségletek és a kívánt között.
Meg kell jegyezni, hogy nem minden tevékenységet lehet nevezni szociálisnak. Ennek oka az a tény, hogy nem mindig irányul más emberekre.
Tehát például egy magasan specializálódott tudományos személyiség igyekszik megvalósítani egy sajátos tudományos és kognitív igényt. Ismeri a helyzetet, amely bizonyos ismert információkkal és adatokkal kapcsolatos, amelyeket ki kell vizsgálni. Ennek megfelelően a tudós megoldási tervet dolgoz ki, feltételezéseket tesz, hipotéziseket készít és bizonyítási módszereket választ ki. Ebben az esetben a cselekvés nem társadalmi. Természetesen az a képesség, hogy tudományos célt tűzzön ki, annak megoldása a társadalom fejlődésének terméke. Ezen felül a kutatója kutatása során az előző generációk által alkotott alapokra épül. Ebben az értelemben a tudós a megoldandó problémát a társadalom egészének szemszögén nézi. Ugyanakkor a probléma megoldása során egy adott pillanatban maga a kutatás nem vonatkozik a társadalmi fellépésre.
A helyzetet másként érzékelik, ha kutatója kutatása során úgy érzi, hogy kedvező feltételek megteremtésének szükségessége szükséges. Ez az igény kifejezhető például a kollégák elismerésének elnyerésében, a lehetséges akadályok leküzdésében stb. Ebben az esetben a tudomány az emberek interakciója. Ennek eredményeként társadalmi fellépés következik be.
A feltüntetett státusz abból adódik, hogy más emberekre összpontosítanak, amikor közvetett vagy közvetlen interakció várható.
A társadalmi cselekvés értelmező elveként a motivációt és a társadalmi fejlődés forrását tekinthetjük. A másokkal szembeni orientáció alapvetően a legfontosabb eszköz és feltétel, amely hozzájárul az emberi igények kielégítéséhez, az életcélok megvalósításához.
